Ahogy belemerülünk egy mérgező kapcsolatba, egy sötét labirintusba lépünk, ahol a bántalmazott énünk uralkodik. Ez a labirintus olyannyira bekebelez minket, hogy szinte elveszítjük az identitásunkat, és azt sem merjük kérdőjelezni, hogy kik is vagyunk valójában. Ahelyett, hogy kilépnénk ebből a labirintusból, gyakran inkább iracionális indokokat keresünk annak érdekében, hogy továbbra is a bántalmazó kapcsolat fogságában maradjunk. Egyik ilyen iracionális indok lehet a szakítással járó szégyen érzése.

A szakítás utáni vélt szégyen érzet szinte lángoló tűzként mélyen belénk égeti magát, és örökre megmarad tudatalattinkban. De miért teszi ezt? Egyrészt, mert féltjük azt a meggyőződésünket, melyet a párkapcsolat elején formáltunk magunknak, melyet az elköteleződés időszakában másoknak is kinyilvánítottunk. Tudjuk jól, hogy ha most megváltoztatnánk ezt az álláspontunkat, akkor hiteltelenné válnánk saját szemünkben és mások előtt is.

Ezért ragaszkodunk görcsösen ehhez az álláspontunkhoz, még akkor is, ha látszólagos bizonyosságaink egyre több ponton dőlnek egymás után romba. Minél több ponton ingadozik meg az elképzelésünk, annál hevesebben próbáljuk megvédeni, amíg végül teljesen kimerülnek erőforrásaink.

A másik oka ennek a szégyen érzésnek az, hogy küzdünk a társadalmi előítéletekkel. Az elvált emberekre még mindig rengeteg sztereotípia nehezedik, melyeket saját magunk is felnagyíthatunk, és megerősíthetünk gondolatainkban. Félelem gyötri lelkünket attól, hogy környezetünk nem avaliálja. Félünk, hogy környezetünk majd  nem azonosítja a döntésünket a mérgező kapcsolatból való kilépéssel, hanem inkább azt látja bennünk, hogy képtelenek vagyunk helyrehozni a kapcsolatot, és feladjuk, mielőtt még megpróbáltuk volna.

A tévedés szégyene, a szingliség, az elszakítottság annyira kínzó érzések, hogy néha inkább elfogadjuk a bántalmazást és az alárendeltséget, mint hogy szembesüljünk ezzel a szégyennel.

El kell fogadnunk, hogy a szégyen érzése gyakran irracionális. Végül is, aki hallgat, az bűnrészes a mérgező helyzet fenntartásában.

Előfordul, hogy válás után, az idő távlatában visszatekintve sikerül új nézőpontból szemlélnünk korábbi élethelyzetünket, mint elvált embert.

Ilyenkor előfordulhat az is, hogy még inkább szégyenkezhetünk, hogy milyen hosszú ideig hagytuk, hogy egy ilyen méltatlan helyzet uralkodjon felettünk, csak azért, mert az akkori tudatunk nem engedte meg a változást.